#választási riport

Nem hitték el Bajnairól, hogy már 46 éves - Kampányfinis Dombóváron
 

Nem hitték el Bajnairól, hogy már 46 éves - Kampányfinis Dombóváron

Hatvanan voltak kíváncsiak kora reggel Dombóváron Bajnai Gordonra, aki az Együtt-PM egyetlen dél-dunántúli jelöltje, Tigelmann Péter mellett kampányolt egy nyilvános reggeli keretében. A billegő körzetben a Fidesz sem biztos a győzelemben, nemhiába járt itt a napokban Orbán Viktor, Bajnai szerint pedig ha itt nyernek, akkor az országban is. A hívek hiszik is, meg nem is.

Stemler Miklós Stemler Miklós

Válaszlevelek Viktornak: így voksolnak a határon túliak
 

Válaszlevelek Viktornak: így voksolnak a határon túliak

Csaknem kétszázezer levélszavazatot vár vissza a külhoni állampolgároktól a Nemzeti Választási Iroda: ennyien válaszoltak pozitívan Orbán Viktor miniszterelnök nekik küldött leveleire azzal, hogy regisztráltak. A mandátumok számát amúgy is csekély mértékben befolyásoló külhoni szavazatoknak viszont még kisebb lehet az értéke: egyötödük már most érvénytelen.

hvg.hu hvg.hu

Vona: Az MSZP és a Fidesz nagykoalícióra készül
 

Vona: Az MSZP és a Fidesz nagykoalícióra készül

Vona Gábor nem volt katona, szereti a halakat, az apósa tűzoltó, az unokatestvére pedig buszsofőr – többek között ezeket az információkat is megtudhattuk a Jobbik elnöke szegedi fórumán, ahol az is kiderült, hogy a Jobbik megnyerte a kampányt és az MSZP és a Fidesz nagykoalícióját a Hit Gyülekezete készíti elő. A Jobbik egyik helyi jelöltje a "cigánybűnözéssel" kampányolt, az egyik felszólaló szimpatizáns pedig az izraelitáktól féltette a választás tisztaságát.

hvg.hu hvg.hu

Milliárdos veszteségek a városi cégeknél - A nagy szegedi adósságjátszma
 

Milliárdos veszteségek a városi cégeknél - A nagy szegedi adósságjátszma

Bár az állam megszabadította adóssága jelentős részétől Szegedet, az önkormányzati cégek a működési bevételek és az állami támogatások drasztikus visszaesése mellett újabb veszteségeket termelnek. A városi hőszolgáltatót tavaly decemberben 510 millió forinttal kellett sürgősséggel megsegíteni, hogy legyen távfűtés a lakásokban. Szegeden csak a közműszolgáltatók zavartalan működéséhez a cégeknek valahogyan 2,6 milliárd forintos többletmegtakarítást kellene elérniük.

Szlavkovits Rita Szlavkovits Rita

 

"Sok itt a szoci, de a jobbikosok is jönnek-mennek"

A napszámból nem lehet megélni, a fiatalok elvándorolnak, akik pedig maradnak, a háztájiból próbálnak valahogyan túlélni. A Szeged környéki homokháti falvak fóliázásban és szabadföldi növénytermesztésben utaznak. Érzik, hogy a kormány kezdene valamit a vidékkel, de a támogatások hozzájuk már nem jutnak el. Erősödik a Jobbik, aminek még az sem mond ellent, hogy egyik helyi vezetőjük nemrég dobbantott Nyugatra, szintén a megélhetés reményében. Ágyúval verébre-sorozatunk következő részében egy dél-magyarországi választókerület aprófalvas részébe látogattunk.

Szlavkovits Rita Szlavkovits Rita

Hazug Orbán, romlott püspökök - Gyurcsány feltekerte a hangerőt
 

Hazug Orbán, romlott püspökök - Gyurcsány feltekerte a hangerőt

Ütötte-vágta Orbánt és a Fideszt Gyurcsány Ferenc azon a kampányrendezvényen, ahol a pártja budapesti jelöltjeit mutatta be. Rajongói "Miniszterelnöknek" szólították, könyvei jól fogytak, és azt is megtudtuk, kinek is a pápája Ferenc, mi a baj a magyar püspöki karral. A DK belvárosi jelöltje pedig nem kevesebbet állított magáról mint, hogy aki rá szavaz, az személyesen Orbán ellen szavaz, de a többi jelölt sem hagyta magát megzavarni a tényektől.

hvg.hu hvg.hu

Zugló, a botrányok földje - Ágyúval verébre 3.
 

Zugló, a botrányok földje - Ágyúval verébre 3.

Egy látszólag álmos, főleg kertvárosias kerület díszletei mögött évek óta kőkemény politikai csaták zajlanak, nem is mindig a szemben álló pártok közt. Zugló elvileg egy olyan kerület lehetne, ahol van esélye nyerni a baloldalnak, már csak azért is, mert a kormánypártok jelöltjének neve számtalan furcsa ügyben megjelent. Csakhogy a baloldali összefogás jelöltjének is van múltja, és indul még néhány érdekes figura rajtuk kívül is. Ágyúval verébre-sorozatunkban három érdekesnek tűnő választókörzettel foglalkozunk kiemelten, utolsónak Budapest 8. választókerületével.

Kovács Áron Kovács Áron

A Fidesz legyőzhető, ha az elvtársak nem kavarnak be – Ágyúval verébre 2.
 

A Fidesz legyőzhető, ha az elvtársak nem kavarnak be – Ágyúval verébre 2.

Pécs egyike annak az igen kevés választókerületnek, ahol a baloldali jelölt nem csupán megszorongathatja, hanem le is győzheti fideszes ellenfelét. Ebben viszont épp korábbi párttársa akadályozhatja meg. A ring bal oldalán a város korábbi, a jobb oldalán jelenlegi alpolgármestere, Tóth Bertalan és Csizi Péter. A meccs annyira izgi, hogy Orbán Viktor is felbukkan a jövő héten, hogy jelöltje mellett kampányoljon. Ágyúval verébre-sorozatunkban három érdekesnek tűnő választókerülettel foglalkozunk kiemelten, másodikként Baranya 1-gyel.

Stemler Miklós Stemler Miklós

Schmuck Andor bemutatja a szocdem lisztet
 

Schmuck Andor bemutatja a szocdem lisztet

A nap egyetlen kampányeseményén jártunk: elesettek kígyózó sora és egy fáradhatatlan Schmuck Andor. A Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja a kampánycélú óriásplakátok helyett kampánycélú ételosztást tartott. Megismerkedünk a szociáldemokrata termékcsaláddal, a tudósító összekeveri a fehérneműt a parfümmel, és Juszt László is bejelentkezik a telefonon.

Hont András - Fekete Norbert Hont András - Fekete Norbert

Ágyúval verébre: Ahol a kampány a legbékésebb
 

Ágyúval verébre: Ahol a kampány a legbékésebb

A lakótelepi városrészek egyetlen választókerülethez kerültek Szegeden, melyhez baloldali kötődésű környező településeket is csatoltak. Bár ezzel minden esélye meglenne az ellenzéki összefogásnak a győzelemre, a jobboldal Bohács Zsolt egykori kenuvilágbajnokot indítja, aki négy éve szoros küzdelemben megverte Botka László polgármestert, az MSZP örök ígéretét is. Az Ágyúval verébre-sorozatunkban három érdekesnek tűnő választókerület történéseit mutatjuk be közelebbről, több részben. Szeged 1-gyel kezdünk.

Szlavkovits Rita Szlavkovits Rita


Nem engedték be Orbán fórumára a hvg.hu munkatársát
 

Nem engedték be Orbán fórumára a hvg.hu munkatársát

Csütörtök délelőtt a széles nyilvánosság kizárása mellett került sor Ózdon Orbán Viktor látogatására. A miniszterelnök egy tervezett beruházás időkapszuláját helyezte el az ipari parkban, ám ott is csak meghívottak lehettek jelen. A hvg.hu és a városi Ózdonlájk hírportál tudósítóját a rendezők nem engedték be az eseményre.

hvg.hu hvg.hu

Rohamcsapattal támad a Fidesz – így működik Kubatov hadserege
 

Rohamcsapattal támad a Fidesz – így működik Kubatov hadserege

Bevetésre várakozó elitcsapat, vaskézzel irányított aktivista-hadsereg, Németországból importált módszerek – beindult a Fidesz mozgósító gépezete. Megnéztük, hogy működik a Kubatov-sereg, mit mondhatnak a választóknak az aktivisták, hogyan kell elhajolniuk az olyan kényes ügyek elől, mint a trafikmutyi vagy az oroszokkal kötött szerződés.

hvg.hu hvg.hu

 

"A választás nem egy valóságshow" – Tarlós is kampányolt György Istvánért

Tarlós Istvánnak három dolog járt a fejében, mikor beszállt a Fidesz kampányába: milyen rossz állapotban vették át a várost 2010-ben, milyen sokat dolgoztak az anarchia felszámolásán, és ebben milyen nagy szerepe volt György Istvánnak. A főpolgármester helyettese idén a parlamentet választaná a városháza helyett, és szerinte nem is lehet gond, ha mindenki a teljesítményt értékeli, és nem a "Fradi-Dózsa effektus szerint szavaz". A városvezetők rengeteg adat mellett a 2002-es vereség rémképével igyekeztek mozgósítani a kispestieket.

Kovács Áron Kovács Áron

 

"Amit Orbán elmondott, hazugság, amit nem, félelmetes" – Bajnai beindította az elmúltnégyévezést

Az Együtt-PM vezetője a XVI. kerületben, Karácsony Gergely kerületében tartott lakossági fórumot. Arról beszélt, április 6-án népszavazás lesz, ahol az emberek Orbánisztánról mondhatják ki ítéletüket. Kormányra kerülésük esetén Bajnaiék visszaállítanák a kétkulcsos adót, visszahoznák az adójóváírást, és behintenék sóval a Klik helyét. Ja, és talpra állítanák a gazdaságot. A lakossági fórumon megtelt a helyi színház nagyterme, a hallgatóság körében aktivistákat is toboroztak. A helyszínen még Schmuck Andornak is gyűjtöttek aláírásokat.

hvg.hu hvg.hu

Orbánt durván szidalmazva ünnepeltette magát Gyurcsány
 

Orbánt durván szidalmazva ünnepeltette magát Gyurcsány

Orbán „gazember”, „hitvány”, és „elment az esze” – durván szidalmazta a miniszterelnököt Gyurcsány Ferenc idei évértékelő beszédében. Majd azt is elmondta, hogy miben tévedett a baloldal, és miért csalódtak bennük is a választók. Orbán a fővárosi Szabadságtérre tervezett megszállási emlékművel Radnóti Miklós „gyilkosait mentegeti”, akik nem németek, hanem magyarok voltak - mondta Gyurcsány Ferenc.

MLF MLF


Gyurcsány: Orbán Radnóti gyilkosait mentegeti - percről percre
 

Gyurcsány: Orbán Radnóti gyilkosait mentegeti - percről percre

Egy nappal Orbán Viktor évértékelője előtt Gyurcsány Ferenc is megtartotta a magáét. "Gazemberezte" Orbán Viktort, szerinte a miniszterelnök Keletre megy, de Nyugaton "tartja a markát", mentegeti a megszállási emlékművel Radnóti Miklós gyilkossait. Gyurcsány önkritikát is gyakorolt, szerinte a baloldal is azt gondolta korábban, gyorsan meg lehet változtatni az országot, pedig szerinte "Kádár népe" inkább jólétre vágyott, kevésbé a szabadságra. Mesterházy Attila is megjelent a rendezvényen, akit Gyurcsány "Magyarország következő miniszterelnökeként" köszöntött.

hvg.hu hvg.hu

Simon „egy senkiházi” – dühöngő talpasokkal néz szembe az MSZP
 

Simon „egy senkiházi” – dühöngő talpasokkal néz szembe az MSZP

Még a falusi lakossági fórumok is a Simon-ügytől hangosak. A szocialista politikusok kétféleképpen reagálnak: vagy megfutamodnak a kérdések elől, vagy mindent a volt elnökhelyettesre hárítanak. Egy nógrádi MSZP-s kampányrendezvényen jártunk, ahol a milliomos Boldvai László arra panaszkodott, hogy a Fidesz adópolitikája miatt havi 150 ezerrel többet „kell hazavigyen”. Persze meg is ígérte: ha kormányra kerülnek, másképp csinálják, ami neki biztos rossz lesz.

M. László Ferenc M. László Ferenc

„Ne csak sokan legyünk, hanem elegen is” – Kövér László Karcagon
 

„Ne csak sokan legyünk, hanem elegen is” – Kövér László Karcagon

„Lehet ezt cizellálni, de a lényeg, hogy mindenki rosszul fog járni, ha nyernek” – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerda este egy karcagi fórumon a baloldal esetleges választási győzelméről. Mióta a fideszes politikus 2002-ben az elhíresült köteles beszédét tartotta, nyilvános fellépései röviddel a választások előtt jelentős eseménynek számítanak. A házelnök szerint, aki rabságban született, az 40 évig nem léphet az ígéret földjére, utalva ezzel arra, hogy még mindig nem ért véget a rendszerváltás.

Kovács Áron Kovács Áron